Angelika szép napja

Beteg gyermekekkel fotózkodott. Kicsit undorodott a sok kis kopasz fejtől, de a begyakorolt vicsor megtette a hatását. Azután ruhapróbára kellet mennie, majd egy hivatalos ebédre, ahol a sok fontos politikus között neki nem volt egyéb dolga mint mosolyogni. No meg jókat enni, mert szerencsés alkata miatt, semmi nem látszott rajta. A mosdóban hosszasan nézegette magát a tükörben. Még mindíg tartotta magát. Klasszikus darázsderék, érzéki ajkak, nagy, plasztikázott mellek. Természetesen göndör, ébenfekete haja volt az egyetlen ékessége, ami megkülönböztette a többiektől. A két kis ránc a bal szeme alatt még hangsúlyosabbá vált mikor mosolygott. Tulajdonképpen ezeknek a játékos ráncoknak köszönhette hogy felfedezték. Kiszámolta hogy két évet kell még kibírnia, azután leléphet, addigra összegyűjt annyi pénzt hogy megvehesse a tóparti házat és beiratkozzon az egyetemre.
Két interjú között unottan nyomkodta a mobilját, a névjegyzékben keresgélte az aznapi éjszakai partner számát. Azután hirtelen elhatározásból összecsukta. Ma este egyedül alszik, azt a kis pénzkiesést meg majd csak kibírja valahogy.

- Angelika, a konferencia jegyzőkönyvei egy órán belül legyenek az asztalomon! Igyekezz!
Üveges tekintettel meredek főnöknőm kék-csíkos harisnyás lábaira. Túl szexis, túl magabiztos, túl tökéletes. Összeszorul a gyomrom, elfog a szédülés. Lehetetlen amit ez a hülye picsa kér! Már megint nekem kell elvégezni azt ami nem is az én dolgom. Sosem szabadulok meg innen. Mindennap egy új harisnya, mindennap egy új parancs. Ki kell mennem egy kicsit a mosdóba sírni. Látom hogy az orrom meg van duzzadva. Van alatta egy pattanás is, de most inkább nem nyomom ki, mert az még jobban elcsúfítaná az összbenyomást. Ezt az ócska blúzt is itt húzogatom már húsz perce, vajon kivűl hagyjam, vagy gyömöszöljem be a nadrágba? A szemüveget mindenesetre beljebb kéne nyomni, csak meg ne lássák a bőgés nyomait.
- Jössz ebédelni? A McDonaldsba megyünk.
- Kösz most nem.
A csíkos harisnya gúnyorosan kilibben az irodából, a többi elegáns körömcipő sietve követi. Legcsóróbb, legocsmányabb munkatárs legfeljebb csak álmodozhat az ígéret földjéről, ahová pénztárcája nem enged bebocsátást.

Amikor felébredt észrevette magán a vérfoltokat. A csuklóján és a lábszárán hosszú, rászáradt vércsíkok éktelenkedtek. Újra megállapította magában, hogy a férfiaknak furcsa játékaik vannak. Nem hisztizett, megszokta már. Tudta jól, hogy mire számíthat, csak az volt a kikötés hogy az arca maradjon sértetlen. Legfeljebb magasnyakú, hosszúszárú cuccokban áll a kamera elé a héten. Ezért az éjszakáért annyi pénzt kapott hogy a jövő heti munkát akár ki is hagyhatná. Mégis, nincs megállás. Ha vinni akarja valamire az életben, akkor keményen kell hajtania, lesz elég ideje a hétköznapi, szürke életre. Még csak 25 éves volt.

Egyszerűen nem tudom elhinni hogy már megint megtörtént. Pedig annyiszor megbeszéltük, hogy mire hazajövök legalább a kajára, mosogatásra ne legyen gondom. Ott van a hűtőben, csak meg kell melegíteni. Hát nem érti meg senki hogy nekem stresszes munkahelyem van? Ott ül a fotelben, azzal az idétlen vigyorral a képén és lassan csócsálja a mogyorót. A szeme sarkából figyel, feszíti az idegeimet. Hideg, meleg, meleg, meleg, hideg.....Fuldoklok. Meg kell nyugodnom, mert ez így nem mehet tovább. Fel tudnám pofozni az ocsmány dagadékot. Érzem hogy a pattanást nézi az orrom alatt...már vagy 10 perce... Dühös vagyok és már megint elkezd viszketni...ott... a melleim helyén...
- és a tanítónéni azt mondta, hogy az enyém volt a legjobb mese, és kép piros pontot is adott, és feltettük a rajzomat a falra, ahol a Marikáé is van, de az enyém sokkal szebb, és azt mondta a tanítónéni....
Édes kicsi lányom! Futva jön felém, már csak a mondat közepétől fogom fel a szavait. Ahogy átölelem, belefúrom az arcomat hajának fekete hurkáiba. Nagyon hasonlítunk. A szemét disznó irigykedve sandít ránk. Ez sosem lesz a tied!


Sírt. Nem is annyira a melleit sajnálta, mint inkább a tóparti házat, amit el kellet adni a műtétért. Szép álmainak szertefoszlását. A sok munka és áldozat hiábavalóságát.  A régi fotókat nézegette, ahol még szép volt, s üvölteni tudott volna a fájdalomtól. Aztán képek a boldog beköltözésről, fürdés a tóban, a baba érkezése. Első születésnap, újságkivágások, címlapfotó a babával, a háttérből bugyután vigyorgó férjjel... Képek, képek, képek... Az új lakótelepi otthona sokkal kisebb, zsúfoltabb. Ennyivel maradt: kopasz fej, éktelenül ronda két csík a mellkasán, a kacagó ráncok a szeme alatt mély, öregasszonyos barázdákká váltak... a párja arcára kiül a félelem és...igen...csak most látja a képekről: undor.

Már gondolkodni sem tudok normálisan. Hajnali öt óra és még semmit nem aludtam. A részeg disznó még nem jött haza, de már nem érdekel. A gyomrom görcsbe rándul, nemsokára be kell menni dolgozni. Ma biztosan kirúg az a rohadt kurva, mert nem csináltam meg a jegyzőkönyveket. Már nem is fogom. Be se megyek többet. A terasz korlátjáról lógatom a lábam a tizedik emeleten. Csak egy kis bátorság kellene, egy utolsó nekirugaszkodás. Nem éreznék semmit. Hirtelen megcsúszik a korlát, mint egy lassított felvétel, úgy hömpölyög le a testem. Fázni kezdek, és valami furcsa szorítást érzek a szívem helyén. Mintha deréktól lefelé nem léteznék, teljesen zsibbadt és érzéketlen vagyok. Kapaszkodom. Félek. De hiszen ezt akartam, miért pánikoltam be? Angyalka békésen alszik az ágyában. Előttem van puha, gödrös arcocskája. Már nem akarok meghalni. Utolsó erőmmel visszamászok, teljesen kifáradok a nagy erőfeszítéstől, az ijedségtől. A kezeimet nem érzem, ólomsúlyuk van. A lábaim nem mozognak. Jár az agyam üresmenetben, s így telik el egy félóra. Össze kell szednem magam. Feltápászkodom és kimegyek a konyhába. Kiveszem a pénzt a kekszesdobozból. Ez minden félretett pénzem. Hirtelen összekapkodok pár cuccot, hívok egy taxit, felráncigálom a lányt s elindulunk. Ki a pályaudvarra. Nem tudom hova megyünk, nem is érdekel, csak minél messzebb innen. Kicsit megijedek a saját szívverésemtől. Az alvó Angyalka az ölemben, s öt perc múlva már a vonaton zötyögünk. Megyünk az ismeretlenbe, nem nézek hátra, nem nézek hátra, nem nézek hátra....